Kiírom, mert ki nem mondhatom

Eléggé más lett az életritmusom, mint amilyen eddig volt, szóval néha összefolynak a napok. Szegény barátnőm, mert két szakot visz, szinte mindig leterhelt. Úgy féltem, hogy komolyan kimerül! Ritkán tudok vele beszélni, de legalább már azt tudom, hogy túlvan a vizsgáin. Megt, most nővérével pakolnak, mint a szél, mert nővére és nővére barátja kaptak munkát Hollandiába, de ehhez ki kell költözniük tavasz elején, az meg már nincs messze, és hiába kicsi a lakás, nem két perc összepakolni. Kiderült hogy az én tesóm is költözik, de ő már február végén. Kiköltöznek a zajos belvárosi út mellett lévő háromszobás lakásból, mert egyrészt túl magas lakbért kér a tulaj (a lakás meg egyáltalán nincs olyan állapotban, hogy megérje kifizetni havonta azt az összeget, amit kér a tulaj). Jönnek ide, a mi mögöttünk lévő utcának az elejére. Elmagyarázta, hogy melyik házba, de nem tudom pontosan, melyikbe költözik, mert itt az utca elején van több tízes, meg két és három szintes társasházi lakások, amelyeknek olyan teteje van, mint a családi házaknak. Meg azt mondta, hogy egy nagyobb zöldterület van a ház előtt. Majd úgyis, mikor hordjuk át a cuccokat, fogunk menni az új helyre, szóval pontosan fogom tudni, melyik az.

Mert csóróság van, mindenhova gyalog járok. Nem rossz, mert izmosodom tőle, meg szeretek sétálni, és hazafele menet mindig megállok nézni a naplementét (ha aznap éppen sütött a nap). Mindig úgy esnek a dolgaim, hogy d.u. kell elintéznem azokat. Séta közben gondolkom, rengeteg mindenen jár az eszem. Mire hazaérek, addigra leülepednek; sokáig fel sem merülnek újra.

Változatanul szórom a cv-ket, és várom a visszajelzéseket, de sehol semmi. Pedig az egyik helyről már kéne hogy jelezzenek, az előző volt a 6. hét. Azt írták a visszaigazoló emailben, hogy maximum 6 hét múlva visszajeleznek, mehetek-e interjúra, vagy sem. Nem lenne rossz, ha már végre beindulnának a pénzügyi dolgaim....