Kiírom, mert ki nem mondhatom

Na, szóval ott hagytam abba, hogy nekem az ellencsapatban lett a helyem.

Ez addig nem zavart, ameddig nem volt nyoma a kapott jegyeimben, és a velem szemben való megnyilvánulásban a tanárok részéről (is). Tudni kell, hogy a suli 2 részre van bontva, művészetis és nem művészetis (ilyen volt anno a közgáz - mostmár nincs ilyen nálunk - meg a környezetvédelem, meg a speciális osztály, ahova a diszesek járnak - akik közül több a kamu diszes, mint az igazi diszes). Szóval, a szakmai jegyeim rendszeresen rosszabbak lettek, mint a többieké (holott, mindig voltak, akik rendszeresen nem csinálták meg a kiadott feladatokat), és olyan megjegyzéseket, beszólásokat kaptam, amiktől nem éreztem v.mi szuperjól magamat - a legdurvább az, hogy a tanároktól kaptam többet, mint a csoport- és osztálytársaimtól (utólag tudtam meg, hogy a kedvesek minden egyes alkalommal megtárgyalták a hátam mögött, hogy én milyen k*cs*g spicli vagyok). Odáig fajultak a dolgok, hogy a már nem művészetis birka jellegű tanerők is be lettek izzítva, és kifejezetten arra utaztak, hogy a célszemélyek hibákat kövessenek el (belekötöttek a naplók vezetésnek módjába, az osztályozásokba - akkor is, ha nem olyan szakosok voltak, mint ők, a cigizősök felelősségrevonásába, mindenbe, amibe csak lehetett mondvacsinált indokkal). A legszebb az, egyébként, hogy soha, semelyik célszemélynek nem mondtam semmit, hogy mit terveznek ellene, de a kavarósoknak sem segítettem, szóval tényleg kimaradtam a dologból (ezért voltam gyanús, hogy súgok, és a paranoia nagy úr, tehát ártatlan résztvevő szerintük nem volt, mert mindenki gyanús, aki nem segít a kirúgatásokban). Egész egyszerűen azért utáltak, mert nem segítettem az aljas dolgaik véghezvitelében és elsimításában. A dolog vége az lett (miután nem segített semmi kultrútált, emberi dolog), hogy az igazgatónő kerek-perec sarokba lett szorítva, hogy ha nem tesz v.mit annak érdekében, hogy normális legyen a hangulat az iskolában, akkor az illetékes szervekhez való hivatalos fordulás lesz a legenyhébb következmény, amit a dolog hozhat magával (ergo, a helyi újság hasábjain is visszaköszönhet a történet, ami tényleg durva dolog, ugyanis, mint utólag kiderült, csomó sulieszközt csalással szerezett meg az iskola - mi, érdekes módon ezeket az eszközöket sosem használhattuk, és a fejesek kis mértékben pénzmosodának használták az iskolát).

Engem az igazgatónő behívatott (ugye milyen bátor, hogy behívat beszélgetésre, de nem ő beszél velem, hanem a helyettese?), hogy akkor mi van. Én elmondtam mindent, és melléfűztem, hogy szégyen, hogy ma egy iskolában a személyes ellenségeskedések lekerülnek a diákok közé, meg úgy egyébként is, hogy az iskolán kívüli dolgaikkal traktálják egyesek a diákokat, holott, ez se nem rájuk tartozik, se nem érdekli őket. Egyébként, ez az egész huzavona, a sok mocskolódás és fúrás, meg balhé 3 évig tartott.

Következmény csak annyi lett, hogy hivatalos eljárás és vizsgálat indult (érdekes módon, az alattunk járó művészosztály tett tényleges feljelentést a helyi önkormányzat oktatási osztályánál), ami írásbeli elmarasztalással és figyelmeztetéssel zárult le. Aha, hittem én, hogy ezen kívül más nem történt, pedig de. A két főkolompos tanárnő közül az egyik - a hivatalos verzió szerint - önmagától távozott, de ez nem igaz, mert kirúgták, viszont a másik, na az a suliban maradt, és még most is rombol, mintsem épít. Igazából annyira jól nem járt, mert az időközben távozni kényszerült művészeti vezető (akiről azt terjesztették, hogy tartozik román maffiózóknak, és azért bújdosik, de valójában megműtötték, mert nagyon beteg volt, és még ma sem gyógyult meg teljesen) visszatért, és most, az akkor helyére került paprikajancsival viaskodik a székért (akit Pestről hívott a két tanárnő, szóval haveri alapon kapta meg a helyet). Nem tudom, hogy akik még most odajárnak és művészek, jobb hangulatban tanulnak-e, és normálisabban megtanítják-e nekik a szakmájukat, mint nekünk.

Én barom, még egy évet az érettségi után lehúztam ott, hogy szakmát szerezzek, ami sikerült is, de értelme, az nem sok volt, ugyanis ilyen dolognak ipara ma már nincs Magyarországon. Ez az egy év is külön kaland volt, cirka 10 hónap alatt megtanulni 5 év szakelméleti és művtöris anyagát. Azt azért el kell, hogy mondjam, hogy a kezdeti csoportlétszámból erre a plusz egy évre már csak a csoport negyede maradt meg (amúgy is kicsi volt az osztálylétszám, 30 fő alatt, ezt még bontsd ketté, és az egyiket még oszd négy felé - tényleg kevés). Az osztály másik feléből év végére csak a fele maradt meg a szakján továbbképzésre, ma már úgy tudom, nincs ott egyikük sem, átmentek más suliba (pedig, őket összevonták egy egész megmaradt osztállyal, akik olyan szakosak voltak, mint ők, szóval 30 feletti létszámban voltak év elején). Szétszóródtunk, a legtöbben elmentek más szakmát tanulni, egyesek egyetemre, főiskolára járnak, de nem nagyon megy nekik.

Utólag visszagondolva nem csak azért utálhattak, mert nem segítettem a kavarásban, hanem azért is, mert a saját eszemből tudtam mindig jó jegyeket szerezni - sosem kellett kisírnom a jobb jegyet, és később jól érettségizni (én voltam az egyetlen, aki emelt szinten érettségiztem az egyik humán tárgyból, rajtam kívül még két ember volt, aki olyan tárgyból érettségizett középszinten, ami a felvételihez kellett nekik, és ezzel kifújt a céltudatosság) de súgni sosem szerettem, és ezt mindig a tudtukra is adtam. Egy valamiben voltam olyan, mint ők, mégpedig abban, hogy nekem se ment jól a matek. Abból egyöntetűen sík volt az osztály. Meg, biztos én magam sem lehettem szimpatikus, eléggé csendes voltam, nem követtem a divatos dolgokat (egyébként, ez már óvoda óta így van nálam, taszítanak a populáris dolgok). Nem tudom, más hogy van vele, de nekem nincsen sok barátom, meg vadidegen emberek előtt nem tudok harsány lenni. A barátaim mások, hosszú évek óta ismerem őket, ők nem néznek rám furcsán a szövegeim miatt, vagy az öltözködésem miatt. Ismerik az élettörténetemet, tudják, hogy nekem más tapasztalataim vannak bizonyos dolgokról, mint azoknak, akik egész családban nőttek fel, vagy mint akik jó anyagi körülmények között élnek, ezért másként gondolkodom.

A következő játékszint az egyetem, amit én, nem tudom, bevállalok-e, ugyanis, ami engem érdekel, az ma divatszak, túl sok a jelentkező, és nem biztos, hogy el fogok tudni helyezkedni vele, ha esetleg mégis bekerülök és majd végzek. A barmokból, meg már elegem lett általános- és középiskola alatt, valószínűleg nincs kvalitásom még 5 évet küzdeni s*ggfejekkel, akik szintén vagy hülyék az iskolához, vagy protekcióval kerültek a székükbe. Eddig, ahogy látom, az egyetemisták és főiskolások is meg vannak lőve, munkát nem biztos, hogy kapnak, tehát ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk. Akár van papír, akár nincs, marha nehéz munkát szerezni, és ha nem fordítják vissza a folyamatot azok (itt a diplomás túlképzésre gondolok teljesen használhatatlan alibi szakokon, miközben pl. autószerelő meg alig van), akiknek erre lehetőségük van, akkor az országnak végleg game over.

Bocsi, hogy így beleszőttem az emberi dolgokat, mert igazából a rossz iskolarendszerről akartam írni, de az emberi tényezők hozzájárultak a végkifejlethez, így nem lehetett kihagyni őket. Szóval, ha bármelyik muki ráakad a bejegyzésre, gondolja végig, mi vezethet egy iskolai feljelentéséhez, ugyanis sokszor nem puszta habókból csinálják a diákok és a szülők a cirkuszt. Meg jó lenne, ha kicsit jobban belenyúlnának az iskolai dolgokba, mikor feltűnően nagy összegek szerepelnek a papírokon, ugyanis nem biztos, hogy a nagy összegű, elnyert eszközök ténylegesen az iskolába kerülnek-e, vagy, hogy úgy egyáltalán léteznek-e.